Ügyészségi Szemle

A hazai kihágási és szabálysértési jog a kezdetektől rendelkezett az elévülésre vonatkozó szabályokról. Ezek alakulását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szabályozás főbb elemei napjainkig alig változtak. Ebből alappal feltételezhetnénk, hogy a szabálysértések büntethetőségének és a szabálysértések miatt kiszabott büntetések végrehajthatóságának elévülésére vonatkozó törvényi szabályozás a jogalkalmazó számára egyértelmű és dilemmáktól mentes. Az ügyészség elé kerülő ügyekben azonban számos esetben tapasztalható a szabálysértés miatt eljáró hatóságok bizonytalansága az – egyszerűnek tűnő – elévülésre vonatkozó törvényi rendelkezések értelmezésében, illetve azok alkalmazásában. A bizonytalanság az elévülés félbeszakadását eredményező eljárási cselekmények értékelésében a leginkább szembetűnő, de az ügyészség elé kerülő más szabálysértési tárgyú ügyekben is sajnálatos módon előfordul az elévülésre vonatkozó normák helytelen alkalmazása. Ez a tanulmány néhány konkrét jogeset áttekintésével igyekszik a jogalkalmazás nehézségeit bemutatni és azokra a hazai történeti és a német jogi szabályozás tükrében megoldási javaslatokat megfogalmazni.

A modern büntetőjogban a jogtárgy védelme, a megelőzés és az eredményorientáltság kerül előtérbe, ami miatt a büntetőjog ultima ratio jellege háttérbe szorul, és társadalmi problémák megoldásának elsődleges eszközeként jelenik meg. A hajléktalanság kriminalizálása a büntetőszemlélet erősödését tükrözi. A szociális és kriminális narratívák keveredése egyre inkább megnyilvánul a szegénységhez kapcsolódó magatartások és élethelyzetek elnyomásában, különösen a hajléktalanság büntetőjogi megközelítésében. Vizsgálatra szorul, hogy a szankcionálás valóban célravezető eszköz-e a hajléktalanság kezelésében. A szankciók – mint szimbolikus normák – ugyanis nem képesek a megelőző funkció betöltésére, csupán állami reakcióként, az ún. exkluzív kriminálpolitika egyik alapeszközeként jelennek meg, ami nem vezet eredményre a hajléktalanság mint szociális probléma visszaszorításában.

A reintegrációs őrizet jogintézménye a büntetés végrehajtási törvény egyik leglakonikusabban szabályozott területe, ugyanakkor ez rendkívüli módon ki van téve a hétköznapi életviszonyok változásainak. Ezen kettősség miatt a reintegrációs őrizet alkalmazása, illetve végrehajtása jelentős feladatot ró a jogalkalmazó szervekre, köztük az ügyészségre, mivel a joggyakorlatnak kell kitöltenie azokat a hézagokat, amelyeket a jogalkotó nem szabályozott kellő részletességgel. E feladat ellátása érdekében a Vas Vármegyei Főügyészség olyan gyakorlatot igyekezett kialakítani, amely biztosítja, hogy a reintegrációs őrizet végrehajtása során előterjesztett kérelmek a reintegrációs őrizet céljával összhangban, kellő időben kerüljenek elbírálásra.

A tanulmány a játékvezetők, különösen a labdarúgó játékvezetők büntetőjogi védelme fokozásának kérdéseivel foglalkozik. A téma fontoságát először néhány büntetőüggyel szemléltetik a szerzők, amelyek a közelmúltban Vas vármegye labdarúgópályáin a játékvezetőt ért fizikai atrocitások vonatkozásában indultak; vizsgálják továbbá, hogy a játékvezetők fokozott büntetőjogi védelme a hivatalos, vagy a közfeladatot ellátó személlyé történő minősítéssel valósulhatna-e meg, és azt is, hogy a kettő közül melyik kategóriába sorolhatók be a játékvezetők. A dolgozat a nemzetközi kitekintés részben külföldi példákat mutat be, amelyek a hazainál erősebb büntetőjogi védelmet biztosítanak a játékvezetőknek. A téma aktualitását jelzi, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2025-2030-as időszakra vonatkozó startégiájának egyik kiemelt pontjaként jelöli meg a játékvezetők büntetőjogi védelmének fokozását.

A tanulmány a játékvezetők, különösen a labdarúgó játékvezetők büntetőjogi védelme fokozásának kérdéseivel foglalkozik. A téma fontoságát először néhány büntetőüggyel szemléltetik a szerzők, amelyek a közelmúltban Vas vármegye labdarúgópályáin a játékvezetőt ért fizikai atrocitások vonatkozásában indultak; vizsgálják továbbá, hogy a játékvezetők fokozott büntetőjogi védelme a hivatalos, vagy a közfeladatot ellátó személlyé történő minősítéssel valósulhatna-e meg, és azt is, hogy a kettő közül melyik kategóriába sorolhatók be a játékvezetők. A dolgozat a nemzetközi kitekintés részben külföldi példákat mutat be, amelyek a hazainál erősebb büntetőjogi védelmet biztosítanak a játékvezetőknek. A téma aktualitását jelzi, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a 2025-2030-as időszakra vonatkozó startégiájának egyik kiemelt pontjaként jelöli meg a játékvezetők büntetőjogi védelmének fokozását.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15-től bevezette a bizalmi vagyonkezelési szerződés jogintézményét a magyar jogrendszerbe. Tekintettel arra, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés magánjogi jogintézmény, így a kezelt vagyon és azon keresztül a kedvezményezett és a vagyonrendelő védelmét elsősorban a polgári jog szabályainak kell garantálnia. Ezen jogintézmény kapcsán is érvényesülnie kell(ene) azonban a büntetőjog ultima ratio jellegének. A vagyonkezelő sajátos tulajdonosi pozíciójának megítélése azonban számos problémát vet fel a büntetőjogi védelem érvényesíthetősége szempontjából. A tanulmány – a jogintézmény jellegéből adódóan – a sikkasztás, a csalás és hűtlen kezelés törvényi tényállásainak elemzése szempontjából vizsgálja a büntetőjogi védelem kérdését a bizalmi vagyonkezelés szempontjából. A szerző ennek eredménye alapján azt a következtetést vonja le, hogy a bizalmi vagyonkezelési szerződés tárgyát képező vagyon, illetve a vagyonrendelő és a kedvezményezett érdekei büntetőjogi védelmet a hatályos Btk. alapján nem élveznek. A szerző tanulmányában felhívja a figyelmet a több mint 10 éve fennálló jogalkotási hiányosság kiküszöbölésének fontosságára, és javaslatokat fogalmaz meg annak megoldására.

A bevezető alapvető ismereteket nyújt a mesterséges intelligenciáról és annak gyors fejlődéséről, kiemelve annak integrálását a különböző alkalmazásokba, beleértve az ügyfélszolgálatot és a bűnözés előrejelzését. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a mesterséges intelligencia hatékony működéséhez jó minőségű adatokra van szükség, mivel a pontatlanságok akadályozhatják az igazságosságot és az átláthatóságot. Felvázolja az általános csalási technikákat, például az adathalászatot és a mesterséges intelligencia által generált csalásokat, és leírja azokat a kihívásokat, amelyekkel a bűnüldöző szervek szembesülnek e bűncselekmények kivizsgálása során a digitális bizonyítékok ideiglenes jellege miatt. A TRACE projektet olyan kezdeményezésként mutatja be, amelynek célja a mesterséges intelligencia kihasználása az illegális pénzáramlások felderítésére és elemzésére, valamint az ügynökségek közötti együttműködés és a kockázatértékelési stratégiák előmozdítására. Végül hangsúlyozza, hogy szilárd jogi keretekre van szükség a mesterséges intelligencia bizonyítékgyűjtésben való felhasználásának szabályozására, és fokozottabb nemzetközi együttműködésre szólít fel a kiberbűnözés elleni reagálás fokozása érdekében. Végső soron a mesterséges intelligencia integrálása olyan lehetőségeket és etikai megfontolásokat is rejt magában, amelyek alapos mérlegelést igényelnek a technológia folyamatos fejlődésével.