Ügyészségi Szemle

A tanulmány a polgári jogi igény büntetőeljárásban történő érvényesítését elemzi az új büntetőeljárási kódex és a bírói gyakorlat tükrében. Vizsgálja az adhéziós eljárás jogpolitikai indokait, valamint annak nehézségeit, akadályait. A tanulmány hátterében álló kutatás hipotézise szerint a kodifikációs változtatások ellenére nem valósult meg az igényérvényesítés gyorsítása és hatékonyságának növelése. Ennek alátámasztására a tanulmányban bemutatásra kerülnek a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztálya által rendelkezésre bocsátott statisztikai adatok, régi és új Be. szerinti bontásban, továbbá a szerző elemzi a bírói gyakorlatot, valamint az Alkotmánybíróság határozatait is.

A tanulmány a resztoratív igazságszolgáltatás elméleti és gyakorlati keretrendszerét vizsgálja a gyermek- és fiatalkorú elkövetőkkel szembeni büntetőeljárásokban. A resztoratív szemlélet középpontjában a jogsértés következményeinek helyreállítása, valamint az elkövető, az áldozat és a közösség közötti együttműködés áll. A tanulmány feltárja a hazai szabályozási környezet által biztosított lehetőségeket, különös tekintettel a mediáció és egyéb alternatív megoldások alkalmazhatóságára. A szerző rámutat a resztoratív eszközök prevenciós és reintegrációs szerepére, továbbá a visszaesés csökkentésében betöltött funkciójukra. Elemzi a jogalkalmazók attitűdjének és felkészültségének jelentőségét, valamint a társadalmi bizalom és kohézió szerepét a resztoratív eljárások eredményességében. A tanulmány célja annak feltárása, miként válhat e szemlélet elsődleges válaszlehetőséggé a fiatalkorúak büntetőjogi kezelésében.

2025 áprilisában a Mathias Corvinus Collegium Büntetőjogi Műhelye konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szervezett A „Barnahus-módszer” a gyakorlatban: A gyermek tanúkénti kihallgatásának új formája a büntetőeljárásban címmel. Az esemény fókuszában az izlandi eredetű, a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni, illetőleg az élet és testi épség elleni bűncselekmények áldozatává vált gyermekek (az ENSZ 1989. évi Gyermekjogi egyezményének megfelelően a 18. életévüket be nem töltött személyek) tapintatos és hatékony kihallgatását célzó Barnahus-metódus magyarországi tapasztalatainak megvitatása állt a büntetőjogi jogalkotás, a büntető igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem különböző területeiről meghívott gyakorlati szakemberek segítségével. A beszámoló célja a konferencián és a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak összegzése.

A cikk az üzletszerűség megvalósulásának gyakorlati elemzését végzi el. Korábban már számos tanulmány vizsgálta ezt a témát, a mostani írás tömören, de mégis elemzően mutatja be az üzletszerűség fogalma mellett az egység és halmazat kérdéskörét is, valamint ezzel összefüggésben a folytatólagosság és az értékegybefoglalás is vizsgálat alá kerül. A cikk kitér a kurrens hazai bírói gyakorlatra, melynek áttekintése elengedhetetlen az üzletszerűség megértéséhez, ugyanis a Btk.-ban megfogalmazott definíció nem ad világos és átfogó képet az üzletszerűség megállapításáról.

Írása végén a szerző kiemeli, hogy a jogbiztonság követelményét az szolgálná a legjobban, ha a Btk.-ból egyértelműen és világosan kitűnnének az üzletszerű elkövetés megállapításának feltételei.

Az új Be. egyik kiemelt jogalkotói célkitűzése az ún. perkoncentrációnak az elősegítése, mely lényegét tekintve a hatékony, gyors és időszerű eljárás lefolytatást célozza. Ennek érdekében a hatályos Be. az eljárás résztvevőinek együttműködését szorgalmazza, melynek előmozdítása végett bevezetett egy egyezségkötésen alapuló, ún. terhelti együttműködési rendszert.  Ennek alapvetően három pillére ismert: az ügyészségi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezése, az egyezség a bűnösség beismeréséről, valamint az előkészítő üléshez kapcsolódó együttműködés. A szerző tanulmánya az utóbbiról, azaz az előkészítő ülés jogintézményéről szól. Ennek keretén belül az írás röviden ismerteti az előkészítő ülés fő funkcióját, említést tesz a terhelti beismerésről, továbbá annak megítélésről, hogy bizonyításnak tekinthető-e, ami az előkészítő ülésen zajlik. A szerző elsődlegesen a perkoncentráció aspektusából vizsgálja az előkészítő ülés jogintézményét.

A videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel az egyik legígéretesebb eszköze a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek, amely magában hordozza az eljárások gyorsításának lehetőségét és az érintett személyek érdekeinek előtérbe helyezését. A videókonferencia alkalmazása képes biztosítani az eljárások időszerűségét, és egy kevésbé korlátozó alternatívája lehet olyan – súlyos alapjogsérelemmel fenyegető – eszközöknek, mint például az európai elfogatóparancs, vagy a távollévő terhelttel szembeni (in absentia) eljárás. Számos előnye ellenére a gyakorlati megvalósítása rengeteg kérdést vet fel a vonatkozó uniós szabályok alkalmazásával, az emberi jogok megsértésének kockázatával és a tagállami szuverenitás tiszteletben tartásával kapcsolatban. A tanulmány bemutatja a videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel uniós szabályozását, az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletein keresztül az alkalmazással kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdéseket, továbbá a hazai gyakorlatot.

A videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel az egyik legígéretesebb eszköze a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek, amely magában hordozza az eljárások gyorsításának lehetőségét és az érintett személyek érdekeinek előtérbe helyezését. A videókonferencia alkalmazása képes biztosítani az eljárások időszerűségét, és egy kevésbé korlátozó alternatívája lehet olyan – súlyos alapjogsérelemmel fenyegető – eszközöknek, mint például az európai elfogatóparancs, vagy a távollévő terhelttel szembeni (in absentia) eljárás. Számos előnye ellenére a gyakorlati megvalósítása rengeteg kérdést vet fel a vonatkozó uniós szabályok alkalmazásával, az emberi jogok megsértésének kockázatával és a tagállami szuverenitás tiszteletben tartásával kapcsolatban. A tanulmány bemutatja a videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel uniós szabályozását, az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletein keresztül az alkalmazással kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdéseket, továbbá a hazai gyakorlatot.

A videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel az egyik legígéretesebb eszköze a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek, amely magában hordozza az eljárások gyorsításának lehetőségét és az érintett személyek érdekeinek előtérbe helyezését. A videókonferencia alkalmazása képes biztosítani az eljárások időszerűségét, és egy kevésbé korlátozó alternatívája lehet olyan – súlyos alapjogsérelemmel fenyegető – eszközöknek, mint például az európai elfogatóparancs, vagy a távollévő terhelttel szembeni (in absentia) eljárás. Számos előnye ellenére a gyakorlati megvalósítása rengeteg kérdést vet fel a vonatkozó uniós szabályok alkalmazásával, az emberi jogok megsértésének kockázatával és a tagállami szuverenitás tiszteletben tartásával kapcsolatban. A tanulmány bemutatja a videókonferencia útján történő bizonyításfelvétel uniós szabályozását, az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletein keresztül az alkalmazással kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdéseket, továbbá a hazai gyakorlatot.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) lehetőséget biztosít az ügyésznek, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén keresetet indíthasson az állattartástól való eltiltás iránt, amely egy közérdeket szolgáló, megelőzési célú intézkedés. A Baranya Vármegyei Főügyészség 2023-ban keresetet nyújtott be az állattartástól eltiltás iránt, melyben indítványozta a Pécsi Törvényszéken, hogy az állatkínzás bűntettében jogerősen bűnösnek talált és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt – 12 kutyáját sanyargató, számukra különös szenvedést okozó – alperest tiltsa el az ebek tartásától. A perben eljárt Pécsi Törvényszék bírája az ügyész keresetindítási jogalapjaként meghatározott Ávt. 44. § (2) bekezdés alaptörvény-ellenességének megállapítása iránt az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn. Az, hogy a ne bis in idem elv valóban a hatékony állatvédelem egyik korlátja-e, főként arra kell keresni a választ, hogy az állattartástól való eltiltás büntető jellegű szankciónak minősül-e, vagy sem.