Ügyészségi Szemle

A tanulmány témájának aktualitását az adja, hogy az új büntetőeljárási kódex 2021. január 1-jén hatályos módosítása kapcsán a Be.-be nóvumként bevezetésre került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy kategóriája a terhelt mellett, mint már a büntetőeljárásban részt vevő személy. Jogtörténeti áttekintés során a szerző érinti a terhelt gyűjtőfogalmán belüli gyanúsított és azt megelőző ún. pre-gyanúsítotti állapot kapcsolatát a gyanúhoz, a gyanú irányultságához és differenciáltságához. Kitér annak a folyamatára is, ahogy napjainkra kialakult és definiálásra került törvényi szinten a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy kategóriája.

A tanulmány pozitívumként értékeli, hogy a jogalkotó a korábban kialakult joggyakorlathoz igazodva deklarálta a Be.-ben a pre-gyanúsítotti állapothoz kapcsolódó jogi kategóriát, valamint rendelkezéseit a Be. egyéb jogintézményei vonatkozásában is teljes körűvé tette.

A szerző a joggyakorlatban felmerülő anomáliára is felhívja az olvasó figyelmét, továbbá ennek kiküszöbölésére megoldási javaslattal is él.

A tanulmány végén a szerző hangsúlyozza, hogy a jogállamnak a büntetőeljárás során is örökérvényű követelménye a jogbiztonság igényeinek megfelelő jogi szabályozás, az egységes joggyakorlat és a kiszámítható jogalkalmazás megvalósítása.

A tanulmány az Országos Kriminológiai Intézetben 2021-2022-ben „Az állatok büntetőjogi védelmének kérdései” címmel folytatott kutatásról készülő cikksorozat harmadik része, amely részletesen a jogerős bírósági ítélettel lezárt ügyeket ismerteti. Ezekből összességében az látható, hogy a védett és fokozottan védett állatokat érintő mérgezéses cselekményeket az ügyészség, illetve a bíróság többnyire a Btk. 2022. január 1-jei módosítását megelőzően természetkárosítás bűntettének és különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettének minősítette.

Az Országos Kriminológiai Intézetben (OKRI) az elmúlt években több kutatás is foglalkozott az emberkereskedelem jelenségével, többek között az is, amely kifejezetten az emberkereskedelem és kényszermunka szempontjából a pandémia hatását és a jogalkalmazói attitűdök változását helyezte a középpontba.

2023 első félévében az OKRI-ban két kerekasztal-beszélgetésre is sor került, az egyik ügyészek, a másik rendőrök részvételével; mindkettőre az ország összes vármegyéjéből érkeztek a résztvevők. A rendezvényeken megvitatták a pandémia hatását, következményeit, a nehézségeket, a proaktivitás lehetőségeit, valamint az emberkereskedelem áldozatai által megvalósított jogellenes cselekményekkel kapcsolatos tapasztalatokat.

A tanulmány a hétköznapi jogalkalmazás során felmerülő kérdésekre keresi a választ. A szabálysértési eljárások végrehajtási szakaszában a kóros elmeállapotuknál fogva kiszolgáltatott személyek jogainak védelme érdekében rendelkezésre álló ügyészi jogvédelmi eszközök és azok alkalmazhatósága, illetőleg az alkalmazhatóság korlátai állnak a tanulmány középpontjában.

A kórós elmeállapotú elkövetők vonatkozásában meghozott szabálysértési határozatok megalapozatlansága, a kiszabott helyszíni bírságok törvénysértő volta és a szabálysértési elzárás akadályának észlelése esetén a jogszabályok által biztosított ügyészi eszközök végesek, ezért a megfelelő, hatékony ügyészi intézkedés megválasztása fokozott körültekintést igényel.

Napjainkban a közérdekű munka már a negyedik leggyakrabban alkalmazott büntetési nem, így a végrehajtásával kapcsolatos akadályok is egyre sűrűbben jelentkeznek.

A tanulmány egy kilenc hónapot felölelő időszakban vizsgálja a Somogy Vármegyei Főügyészség Közjogi Szakágához a közérdekű munka végrehajtásával kapcsolatban érkezett iratokat, és arra keresi a választ, hogy konkrétan milyen okokból került sor a közérdekű munka átváltoztatására, félbeszakítására, illetve a végrehajthatóság megszűnésének megállapítására, továbbá hogyan lehetne ezeket az akadályokat elkerülni.

A büntetőeljárásról szóló törvény 2022 márciusában hatályba lépett módosítása óta büntetőeljárás csak a szabálysértési döntés eredményes felülbírálatát követően indulhat azokkal szemben, akiknek a cselekményét korábban szabálysértési eljárásban, akár a szabálysértési hatóság, akár a bíróság elbírálta. Ez a szabály a gyakorlatban számos problémához vezet, ezeket járja körbe a tanulmány, és próbál megoldási javaslattal élni például arra a kérdésre, miszerint a jogszabályok rövid (6 hónapos/1 éves) határidőt szabnak a szabálysértési döntések felülvizsgálatának elvégzésére; a gyakorlatban ez sokszor kevésnek bizonyul. Kérdésként merül fel továbbá, hogyan járjon el a jogalkalmazó akkor, ha nincs lehetőség, vagy nem kerül sor a szabálysértési döntés megsemmisítésére. A szabálysértési döntés felülvizsgálata esetén pedig további feladatok jelennek meg a végrehajtott szabálysértési szankció beszámításával kapcsolatban.

Az embercsempészés bűntettét az követi el, aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt. Tekintettel arra, hogy az embercsempészés elkövetési magatartása egy sui generis bűnsegédi magatartás, nagyon nehéz határozott vonalat húzni a befejezettség, a kísérlet, valamint az előkészület között.

A kérdés, ha egy bűncselekmény a segítségnyújtással befejezetté válik, akkor mi tekinthető a segítségnyújtás befejezés nélküli megkezdésének, és milyen cselekmény lehet értékelhető a segítségnyújtásra történő felhívásként, ajánlkozásként, vállalkozásként, a közös elkövetésben megállapodásként, vagy a segítségnyújtáshoz szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosításaként.

A kétrészes tanulmány azon bántalmazottak problémájával foglalkozik, akik – miután hosszú éveket töltöttek egy abuzív párkapcsolatban és megtapasztalták, hogy a hatóságok képtelenek megvédeni őket a rájuk otthon leselkedő veszélytől – nem láttak más kiutat az agresszor fogságából, mint partnerük megölését.

Az első részben a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy az agresszor életére törő bántalmazottak milyen feltételek mellett hivatkozhatnak jogos védelemre és más büntetőjogi felelősséget elimináló instrumentumokra a kontinentális jogrendszerekben.

A tanulmány megállapítja, hogy bár a legtöbb országban előfordultak bátortalan próbálkozások különféle meglévő jogintézmények felhívására az elkövetővé váló áldozatok védelmében, ezek többnyire sikertelenek maradtak, az érintettek által széles körben hivatkozható jogi eszköz pedig egyik vizsgált országban sem áll rendelkezésre, így a kontinentális jogrendszerek – a bizonytalan kimenetelű egyéni kegyelmi kérelmektől eltekintve – alapvetően kizárólag a büntetéskiszabás szintjén tudnak reagálni a cselekmény kontextusára.